ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Tájékoztatjuk, hogy Ön mint vásárló (fogyasztó/megrendelő) az festmenydekoracio.hu címen elérhető honlap használatával kinyilvánítja, hogy ismeri és elfogadja, az alábbi, a Ptk. (2013. évi V. törvény) 6:77-6:81.§ alapján megírt általános szerződési feltételeket. Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív használója kíván lenni a Webáruházunk által kínált lehetőségeknek, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és azokat kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.

Jelen dokumentum, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre. Az alábbi feltételekkel szabályozott szerződés a Ptk. szerint távollevők között létrejött szerződésnek minősül.

Minden, a festmenydekoracio.hu oldalon történt megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak megfelelően irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik. A megrendelés beküldésével elismeri, hogy a festmenydekoracio.hu Általános szerződési feltételeit megismerte, elfogadja és magára nézve kötelezőnek tekinti.

Az alábbi dokumentum a Havasi Zita (2310 Szigetszentmiklós Kinizsi u. 27/a; adószám: 69287288-1-33, a továbbiakban: Üzemeltető) által üzemeltetett www.festmenydekoracio.hu internetes áruházban történő vásárlás jogi feltételeit tartalmazza.

Ön megrendelésének elküldésével a távollevők közötti, szerződéskötésre vonatkozó jogszabály értelmében az alábbi szerződést elfogadja, ezért kérjük, rendelésének véglegesítése előtt feltétlenül olvassa el!

Amennyiben igénybe veszi az oldalunkat és internetes oldalunkon rendelést küld el, ezzel egyidejűleg kijelenti, hogy ismeri, magára nézve kötelezőnek tekinti, és elfogadja az, Általános Szerződési Feltételeket (továbbiakban: ÁSZF) amely Ön és az Üzemeltető között, mint egyezség létrejött.

Az Üzemeltető fenntartja a jogot, hogy előzetes egyeztetés és értesítés nélkül módosítsa az Általános szerződési feltételeket, és az oldalt használó felelőssége, hogy minden esetben ellenőrizze az adott, aktuálisan érvényes Általános szerződési feltételt.

A rendelés elküldésével a jelen dokumentumban leírt feltételek szerint vásárlási szerződés jön létre az Üzemeltető és a rendelést leadó magánszemély vagy cég (továbbiakban: fogyasztó/megrendelő) között. A vásárlási szerződést az Üzemeltető írásban megkötött szerződésnek tekinti, amelyet nem iktat.

Üzemeltetői adatok:

  • Havasi Zita E.V.

  • Székhely: 2310 Szigetszentmiklós Kinizsi u. 27/a

  • Adószám: 69287288-1-33

  • Nyilvántartási szám: 52966310

  • Szerződés nyelve: magyar

  • Elektronikus elérhetőség: festmenydekoracio@festmenydekoracio.hu

  • Telefonos elérhetőség: +36 20 3159780

  • Nyilvántartásba vevő hatóság: Szigetszentmiklós Város Önkormányzat, Polgármesteri Hivatal

A tárhelyszolgáltató elérhetőségei:

Cégnév: Tárhely.Eu Szolgáltató Kft.

Székhely: 1144 - Budapest, Ormánság u. 4.

Telefonszám: (36) 1-789-2-789

E-mail: info@tarhely.eu



Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre

  • vászonképek

  • festménydekorációk

Figyelmeztetés: A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, bizonyos esetekben csak illusztrációként szerepelnek.

Rendelési információk

A megjelenített termékek kizárólag a Webáruházon keresztül, online rendelhetők meg, futár által történő házhoz szállítással.

Az árak forintban értendőek. Áraink a rendelés időpontjában érvényes listaárak, amelyeket a webáruházban a termékek mellett találnak. A webáruházban feltüntetett bruttó árak nem tartalmaznak ÁFA-t, a vállalkozás alanyi adómentes. A szállítási költség a pénztár folyamat során a megrendelés véglegesítése előtt megtalálható. Amennyiben a webáruházban hiba vagy hiányosság lép fel a termékeknél vagy az áraknál, fenntartjuk a jogot a korrekcióra. Ilyen esetben a hiba felismerése illetve módosítása után azonnal tájékoztatjuk a megrendelőt az új adatokról. A megrendelő ezt követően még egyszer megerősítheti a megrendelést, vagy lehetőség van arra, hogy bármely fél elálljon a szerződéstől.

Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra. A részletes szállítási díjszabás a jelen szerződési feltételek része, a Szállítási feltételek menüpont alatt. 

Webáruházunkban termékkategóriák szerint böngészhet a Megvásárolható termékek, szolgáltatások között. A felsorolt termékek mellett megtekintheti egy-egy termékek rövid leírását, árát, egyéb tulajdonságait, a teljesség igénye nélkül. Ha bővebb információt szeretne kapni a termékről, akkor kattintson a termék képére vagy nevére. Ekkor a termék oldalára jut el, ahol a termékről részletesebb tájékoztatást kaphat. Amennyiben ennél részletesebb tájékoztatásra van szüksége, úgy az üzemeltetői adatok között rögzített telefonszámon szíveskedjen felvenni a kapcsolatot az üzemeltetővel.

A rendelés menete

A., A kosár jelre kattintva a terméket a Kosárba helyezheti. Választhat, hogy folytatja a vásárlást vagy a Fizetés gombbal a Kosár tartalmát megtekinti. Itt is lehetősége van választani a Fizetés vendégként (regisztráció nélkül) vagy a Fiók létrehozása (regisztrációval) között vagy beléphet a már létrehozott fiókjába a Regisztráltál már? kattints ide menüpontban

Bármelyik menüpont választása esetén elkérjük a szükséges adatokat a kiszállításhoz és a számlázáshoz. Regisztráció esetén egy jelszó megadása is szükséges. Bármelyik menüpontot is választja (Fizetés vendégként vagy Fiók létrehozása) a MENTÉS gomb megnyomásával Ön elfogadja az általános szerződési feltételeket és nyilatkozik, hogy az adatvédelmi nyilatkozatot elolvasta és egyetért vele.

Ezen az oldalon továbbá lehetősége van választani a szállítási módok közül.

Az - Elfogadom és betartom az általános szerződési feltételeket, az adatvédelmi és adatkezelési tájékoztatót megismertem és egyetértek. - jelölőnégyzet kipipálása után, pedig választhat a fizetési módok közül.

Ha Ön regisztrált vásárló, de elfelejtette jelszavát, használja a jelszó emlékeztetőt. Ha itt megadja a regisztrált e-mail címét, akkor egy új generált jelszót e-mailben küldünk Önnek. Belépést a Bejelentkezés menüpont segítségével végezheti el. Itt adja meg regisztrált e-mail címét és jelszavát, majd nyomja meg a bejel gombot. Ha sikeres a belépés, akkor ebben az ablakban megjelenik az Ön regisztrált e-mail címe és a kijelentkezés gomb, amely segítségével elhagyhatja az áruházat.

B., A kosár tartalmát a Kosár menüpont segítségével is ellenőrizheti, szerkesztheti. Lehetőség van arra, hogy megtekintse és módosítsa, hogy a kosárba tett termékből milyen mennyiséget kíván rendelni, valamint ki tudja választani az Önnek legmegfelelőbb fizetési és szállítási módot, illetve törölheti az adott tételt. Lehetőség van a kosár teljes kiürítésére is. Amennyiben szeretne további terméket kosárba helyezni, válassza a „vissza a címlapra (ház piktogram) gombot vagy a kategória menüpontokat. Ha minden rendben van és a megrendelés mellett döntött, és a megfelelő adatokat megadta akkor a fizetési mód meghatározása után a tovább ikon megnyomása után a Megerősítem a rendelést gombot megnyomva véglegesítheti a megrendelését.

C., Miután véglegesítette rendelését a megadott e-mail címére küldünk Önnek egy automatikus visszaigazolást, amely tartalmazza megrendelése adatait. Amennyiben nem kap ilyen levelet a rendszer nem fogadta el megrendelését. Ilyen esetben kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, a már jelzett módon, az üzemeltetői adatok segítségével.

A termék kiszállítása előtt szállítási visszaigazolást küldünk a várható szállítási nap megjelölésével.

A megrendelésének folyamatát a megrendelés lezárásáig figyelemmel kísérheti a Saját fiók/Rendelési előzmények és részletek menüpont segítségével. Itt megtalálhatja az összes eddigi megrendelését is, amit Webáruházunkba küldött. Minden megrendelés egy egyedi megrendelés számmal azonosítható.

Regisztráció/Fiók létrehozása

Amennyiben regisztrációval vásárolni szeretne, úgy az első vásárlás alkalmával meg kell adnia a vásárláshoz szükséges adatokat is, így a nevét, számlázási és szállítási adatait, e-mail címét, valamint a későbbi belépéshez szükséges jelszavát. A MENTÉS gomb megnyomásával Ön elfogadja az általános szerződési feltételeket és nyilatkozik, hogy az adatvédelmi nyilatkozatot elolvasta és egyetért vele. A regisztrációt e-mailben visszaigazolja a rendszer. A vevő köteles az általa megadott jelszót bizalmasan kezelni. Amennyiben az azonosítás során a vevő egyedi azonosítója és jelszava helyes megadását követően a vevő adatai arra jogosulatlan harmadik személy birtokába kerültek, az ebből eredő károkért, illetve hátrányokért az Adatkezelő felelősséget nem vállal. A felhasználók e-mail címük megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy az üzemeltető/ szolgáltató technikai jellegű üzenetet küldjön számukra. A regisztrált adatokat az üzemeltető az adatvédelmi szabályzatban meghatározottak szerint törli a rendszerből. A törlési kérelem biztonsági okokból csak akkor lesz érvényes, ha a törlési kérelmet a felhasználó e-mailben megerősíti, így elkerülhető, hogy valaki szándékosan vagy tévedésből mást töröljön a regisztrációs adatbázisból. A regisztrációt az e-mail cím azonosítja, tehát egy e-mail címet csak egyszer lehet regisztrálni. 

A regisztráció kötelezettségekkel nem jár.

A megrendelések feldolgozása

A megrendelések feldolgozása munkanapokon történik 10-18 óráig. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelésre, de ha az a munkaidő lejárta után történik, csak az azt követő munkanapon kerül feldolgozásra. 

A megrendelt termék ellenértékének és a házhoz szállítás díjának fizetésének módja

A megrendelt termék fizetésének és számlázásának módja

  • Banki előre utalással történő teljesítés: ha már visszaigazoltuk az Ön megrendelését, akkor a visszaigazoló e-mailben megtalálja a díjbekérőt bankszámlaszámunkkal és a megrendelésszámot, amelyre hivatkozni kell az átutalás megjegyzés / közlemény rovatában. Amennyiben az átutalt összeget jóváírják a bankszámlánkon, csak ezt követően adjuk fel a futárszolgálattal a terméket.(bankszámlaszámunkat az üzemeltetői adatok között is megtalálja).A kiállított számlát pedig elektronikus úton juttatjuk el Önhöz.

A fizetendő végösszeg(+utánvét kezelési díj) a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. Kérjük a csomagot kézbesítéskor a kézbesítő előtt szíveskedjék megvizsgálni, és esetlegesen a termékeken észlelt sérülés, vagy hiány esetén kérje jegyzőkönyv felvételét és ne vegye át a csomagot. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni.

Házhoz szállítás díjszabása Magyarország területén:

  • Rendelési érték 1-200 000  Ft között a házhoz szállítás díja: 2 900 Ft.

  • Rendelési érték 200 001 Ft felett ingyenes.

  • Utánvételes megrendelés esetén a szállítási költséghez az utánvételi díj a rendelés értékéhez hozzáadódik.

  • Magyarországon kívüli szállítás esetén kérésre egyedi árajánlatot adunk!

Szállítási határidő

Raktáron lévő festmények esetében a házhoz szállítás a megrendelés visszaigazolásától számított (2-5 munkanap)(előre utalás esetén az utalás összegének beérkezésétől számítjuk a határidőt)

Házhoz szállítási információk

A webáruházunk által kapott megrendeléseket kizárólag a GLS futárszolgálat futárai kézbesítik. A csomagok kézbesítése munkanapokon történik 8-18 óra között. Szállítási címként célszerű olyan címet megadni, ahol a most megjelölt napszakban a futárt folyamatosan fogadni tudják, és biztosítani tudják a küldemény ellenértékének és a szállítási díjnak, valamint az utánvétel díjának a futár részére való teljesítését.

Kizárólag abban az esetben rendelje meg a kívánt termékeket utánvéttel, amennyiben a csomag átvételekor ki tudja fizetni annak díját a futárnak. Az át nem vett, visszaküldött csomagok esetében a szállítás és visszaszállítás díját a fogyasztóra/megrendelőre terheljük, újra küldését kizárólag a csomag ellenértékének előre történő kiegyenlítése esetén áll módunkban ismételten elindítani. 

Áruházunk működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő esetleges további kérdések esetén az üzemeltető adatai között megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk.

Elállás joga

A távollevők között kötött szerződésekről szóló, 45/2014. kormányrendelet szabályozása értelmében a jelen pont rendelkezései kizárólag a fogyasztónak minősülő vásárló esetében alkalmazhatóak. A fogyasztó a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 munkanapon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt, bontatlan csomagolású terméket. Amennyiben a fogyasztó él elállási jogával, úgy ezt az üzemeltetővel egyértelmű írásbeli nyilatkozatban köteles közölni (postán ajánlott tértivevényes küldeményben, vagy e-mailben). Az üzemeltető az elállási nyilatkozat kézhezvételét követően haladéktalanul köteles azt visszaigazolni a fogyasztó felé. A fogyasztó elállása esetén a megrendelt terméket köteles elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül az üzemeltetőnek visszaküldeni. A visszaküldés költsége a fogyasztót terheli.

Amennyiben a fogyasztó elállási jogát gyakorolja, úgy az erre vonatkozó nyilatkozat kézhezvételét követő 14 napon belül köteles az üzemeltető a fogyasztónak az általa teljesített fizetéseket visszatéríteni, beleértve a szállítás díját is. Ez alól kivétel, ha a fogyasztó olyan fuvarozási módot választott, amely többletköltséggel jár, és amely a szokásos fuvarozástól eltérő. Az üzemeltetőnek a visszafizetési kötelezettségét mindaddig nem kell teljesítenie, amíg a szolgáltatott terméket vissza nem kapta, vagy amíg a fogyasztó hitelt érdemlő igazolását a termék visszaküldéséről nem kapta meg. A két időpont közötti eltérés esetén az üzemeltető a korábbi időpontot kell, hogy figyelembe vegye.

Üzemeltető követelheti a fogyasztótól a nem rendeltetésszerű használatból adódó anyagi kár megtérítését. Ezért kiemelten ügyeljen a termék rendeltetésszerű használatára, ugyanis a nem rendeltetésszerű használatából eredő károknak megtérítése a fogyasztót terhelik.

A csomag székhelyünkre történő beérkezését követően, videó kamerával rögzítésre kerül a csomag kibontása, illetve a visszaküldött termék megvizsgálása. Erre az esetleges későbbiekben történő félreértések elkerülése végett van szükség. (például, hogy a visszaküldött termék sérült, vagy hiányos volt)

Nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog:

  • olyan termék esetén, melynek ára a vállalkozás által nem irányítható pénzpiaci mozgásoktól, ingadozásoktól függ.

  • olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet kifejezetten a fogyasztó kérésére, az ő által szabott igények alapján egyedi kérésének megfelelően került előállításra,

  • olyan termék esetében, amelynél a fogyasztó kifejezett kérésének tesz eleget az üzemeltető sürgős javítási, vagy karbantartási munkáknál

Jótállás

Az üzemeltető által forgalmazott egyes termékekre az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállás szabályait tartalmazó 151/2003. Korm. rendelet szerint 1 éves jótállási idő áll a fogyasztó rendelkezésére a termék átadásának napjától. A vásárlót a jótállás joga akkor nem illeti meg, ha a hiba a termék fogyasztó részére való átadását követően keletkezett, így például a hibát a szakszerűtlen kihelyezés, rendeltetésellenes használat, helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, elemi kár, természeti csapás okozta.

A megjelölt rendelet alá nem tartozó termékek tekintetében a gyártó által biztosított jótállási idő a termék mellett feltüntetésre kerül. Ezzel kapcsolatos problémák felmerülése esetén az üzemeltető pontos információt tud adni. Jótállás esetében a fogyasztó a jótállási időn belül a meghibásodott termék díjmentes javítása, vagy cseréje illeti meg. A garanciális javítások a gyártási hibából eredő meghibásodásokra terjednek ki.

Egyebekben a jótállásra a Ptk.6.171-173.§-ban foglaltak az irányadóak.

Szavatosság

A szolgáltatott termék hibája esetén az üzemeltetővel szemben kellékszavatossági igény érvényesítésének van helye a Ptk. 6:159-167 :§ i szerint. Ön a festmenydekoracio.hu hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

A fogyasztó választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:

Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény

teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan

többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy

igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön

is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.

Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön

viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

A fogyasztó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba

felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.

 A fogyasztó a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a fogyasztó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a festmenydekoracio.hu  nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a fogyasztó köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

Szavatosság, jótállás érvényesítése

A Vásárló a megvásárolt termékekre vonatkozó szavatossági vagy jótállási igényét az Eladó e-mail címén vagy telefonon jelezheti:

 

Havasi Zita E.V.

festmenydekoracio@festmenydekoracio.hu

Telefonszám: 06 20 3159780

 

Amennyiben a hibásként megjelölt festmény nem rendelkezik a hibával, és a bevizsgálás alatt más hiba sem válik felismerhetővé, úgy az Eladót szavatossági kötelezettség nem terheli, a terméket nem cseréli, és vételárát nem térít vissza. A Vásárló jogosult ugyanakkor ilyen esetben is a terméket kérni annak saját költségén történő újbóli kiszállítását.

Panaszok intézése

A Megrendelésével és a teljesítéssel kapcsolatos panaszait, észrevételeit a “Kapcsolat” menüpont alatti űrlap kitöltésével, a festmenydekoracio@festmenydekoracio.hu email címen, vagy a Havasi Zita Festménydekoráció , 2310 Szigetszentmiklós Kinizsi u 27/a. címre, postai levél útján is közölheti. A bejelentésre legkésőbb 30 napon belül a panasz közlésével azonos módon érdemi választ adunk.

Egyéb rendelkezések

A jelen szerződésben és a kapcsolódó dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a polgári törvénykönyv, valamint az elektronikus kereskedelemre és a távollevők közötti szerződéskötésre vonatkozó jogszabályok az irányadók. Bármilyen fajta jogvita esetén az Üzemeltető székhelye szerinti hatáskörrel rendelkező bíróság az illetékes.

Vissza a főoldalra

Tovább az Adatvédelmi tájékoztatóhoz